2015. október 2., péntek

4. hét - A képsíkrendszer transzformációja

A heti tananyag rövid összefoglalása

A feladatok megoldása során előfordulhat, hogy egy alakzatról készült kép nem szemléletes, vagy a feladat egy másik nézetből jóval egyszerűbben megoldható.
Például, ha egy kockát a K1 képsíkra állítunk úgy, hogy legyenek a K2 képsíkkal párhuzamos lapjai, amely egy eléggé speciális helyzet. A vetületek könnyen szerkeszthetők, a test fő méretei leolvashatók, de a kapott ábra egyáltalán nem szemléletes:
1. ábra
Közben ismerjük a kockát, szeretnénk megmutatni annak formáját is, körülrajzolhatóvá tenni lapokat, jelölni a takart éleket:. Ekkor nem kell elnevezni a csúcsokat, mert a kép szemléletes, de az 1. ábrán az egyértelműséghez szükség lenne a nyolc csúcs képeinek betűzésére. (Lásd a gyakorlatra szánt kérdést!)
2. ábra
Hogyan lehetne kapcsolatot keresni a két ábra között? Eljuthatunk-e a vetületekből a szemléletes kép felé?


A válasz igen, ha az eddigi képsíkrendszerünket lecseréljük egy másikra, amelyhez viszonyítva a a kocka nincs speciális helyzetben.
Ezen a héten ezzel a technikával fogunk megismerkedni, amikor először csak az egyik képsíkot, később pedig a másikat is elhagyjuk, de közben bevezetünk helyettük újakat. 
A módszer neve: a képsíkrendszer transzformációja, melyet nagyon röviden képsíktranszformációnak nevezünk. Ábrázoló geometriai eszközökkel azt valósítjuk meg, hogy ha a minden napi életünkben nem látunk bizonyos részleteket rendesen, akkor a nézőpontunkat változtatjuk meg, körüljárjuk és több oldalról is megnézzük a testet. 
Több feladat megoldása egyszerűsödik, ha az alakzatok egy újabb nézetét is ismerjük, ez lehet metszéssel kapcsolatos feladat, vagy akár méretek leolvasásával kapcsolatos feladat.

Előadás


Házi feladat
  • A házi feladat linkje
  • Beadási határidő: 2015. október 22-ig előadáson vagy gyakorlaton.
A gyakorlat anyaga  
  • Munkafüzet az első 4 hét előadásaira és gyakorlataira (18-20. oldal) 
  • Gondolkodjunk el azon, hogy milyen testeknek  lehet a vetülete szemből nézve is, és felülről nézve is négyzet? Milyen oldalnézetek lehetségesek? (Lásd 1. ábra.)
  • Táblaképek (mindkét ábra annyiban tér el a kiadott feladattól, hogy az V. képen a táblaképeken nem lehet rálátni a 2376-os lejtős lapra.)


További segédanyag 
  •  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése