2017. március 8., szerda

Árnyékszerkesztési példák

Ebben a bejegyzésben az utóbbi években talált megoldott feladatokból mutatok válogatást. Ezek segíthetnek megérteni azt, hogy mi zajlik a térben, és az hogyan jeleníthető meg szerkesztések formájában.

2017. március 4., szombat

4. hét: Árnyékszerkesztés alapjai

Árnyékszerkesztésnél a tárgyakat, alakzatokat megvilágítjuk, és ezáltal fokozzuk a rajzunk képiességét. Különösen építészeti rajzokon előnyös, mivel az épületek tagoltsága (előtetők, párkányok, fülkék, vakablakok) jobban kiemelhető az árnyékok feltüntetésével. Az árnyék meghatározásához szükséges egy vagy több fényforrás kijelölése, az árnyékot vető alakzat és az árnyékot felfogó felületek megválasztása.

ElőadásFeladatlapokHázi feladat
Diasor4. hétházi feladat



Paralel megvilágítás esetén a fényforrást végtelen távolinak képzeljük, azaz ebben az esetben a fénysugarak egymással párhuzamosak.  A paralel megvilágítás nagyon jól modellezhető a napfény által keletkezett árnyékokkal. Az eljárás maga nem más, mint a már megismert párhuzamos vetítési eljárás, azzal a különbséggel, hogy ezúttal csak a kontúrok, képkörrajzok jelennek meg az árnyékfelfogó felületeken, mert az árnyékkép „belsejében” nem tudunk részleteket megkülönböztetni. A fénysugár irányát egy egyenessel adjuk meg a rajzunkon. Az árnyékot egy olyan hasábszerű, hengerszerű felületnek a megvilágított test mögé eső része határolja, amelynek oldalélei, alkotói a megadott fényiránnyal párhuzamosak.

A héten az alapszerkesztésekkel fogunk megismerkedni.